Helyi rovat

130 éve született Pável Ágoston

A Móra Ferenc Városi Könyvtár és a Pável Ágoston Múzeum méltó emléket állított a napokban nyíló kiállításával a „két nép hű fiának”.   A kiállítás megnyitóján köszöntőt mondott Labritz Béla alpolgármester úr. A következő gondolatot osztotta meg a megjelentekkel: „Legyünk büszkék arra, hogy egy ilyen tehetséges, csupa nagybetűs TANÁR nevéről elnevezett múzeumban lehetünk és emlékezhetünk

Beszámoló az I. Hotel Lipa Kupa darts versenyről

November 12-én összesen 87 versenyző állt a dobóvonalakhoz Szentgotthárdon, a Hotel Lipában. A nyílt versenyre 39 egyéni induló és 24 csapat nevezett be, a mezőny erősségét jól jellemzi, hogy a Nyugat-Dunántúli Liga első 12 helyezettjéből nyolcan megjelentek a megmérettetésen. Képviseltették magukat a helyieken kívül a szombathelyi, a körmendi, a zalaegerszegi, a nagykanizsai és a keszthelyi

Nemzeti konzultáció, alkotmánymódosítás, letelepedési kötvény

Lakossági fórum keretében tájékoztatta a Szentgotthárdiakat Bana Tibor a Jobbik országgyűlési képviselője és Lábodi Gábor a megyei közgyűlés Jobbikos tagja és szentgotthárdi önkormányzati képviselő.   A fórum első fele a nemzeti konzultáció témája köré épült. A képviselőktől megtudhattuk, hogy az elmúlt egy évben Szentgotthárdon és a választókerületben is több konzultációt tartottak intézményvezetőkkel. Hol szívesebben, hol

Fej-fej mellett, de ismét nyert az SZKK

Szentgotthárdi KK 34 – 32 (17-13) Balatonfüred II.   A találkozón higgadtan kezdtek a felek, fej fej mellett haladva felváltva születtek a gólok. Ez így is ment az első félidő közepéig (17.perc 9-9). Ekkor a hazai csapat 3 jó védekezést bemutatva és ebből könnyű gólokat szerezve elhúzott 3 góllal. Az első félidő végére (17-13-as) eredményt

Top