Anyagi gondokkal küzd a város, a szentgotthárdi polgármester mégis több milliós jutalmat kaphat az önkormányzattól

Jól van ez így?

Még az év elején írtunk róla, hogy komoly bajban van az önkormányzat, ugyanis több száz millió forintos költségvetési hiányt kell leküzdenie a városnak, amelyet részben a település ingatlanvagyonának értékesítésével szeretnének elérni. Nyáron már annyira nem volt pénze a városnak, hogy gyerekek táboroztatására sem tudott adni harmincezer forintot a képviselő-testület, forráshiányra hivatkozta leszavazták a helyi néptáncosok kérelmét.

Huszár Gábor (Fidesz-KDNP) polgármester és Labritz Béla (Fidesz-KDNP) alpolgármester. Fotó: Bana Ferenc

Ez sem zavarja a város vezetőit, hiszen idén is több milliós jutalmat készülnek megszavazni Huszár Gábor (Fidesz-KDNP) polgármesternek a szerdai képviselő-testületi ülésen. Az előterjesztő, a korábbi évekhez hasonló módon ismét Labritz Béla (Fidesz-KDNP) alpolgármester, aki indoklásában azt írja, a polgármester idén is Szentgotthárd város fejlődése, előrehaladása érdekében, lakosainak megelégedésére végezte a munkáját, ezért javasolja a jutalmat számára. A “jó munkáért” bruttó 3 millió 590 ezer forintot kaphat Huszár Gábor a város költségvetéséből, a törvény szerint ugyanis maximum 6 havi fizetésének összege járhat meg számára ilyen esetben.

Minden évben ugyanaz megy

A polgármester valószínűleg idén is bejelenti a szavazás előtt, hogy jótékony célokra fordítja majd a pénzt. Ezzel nem is lenne gond, ugyanakkor több képviselő is szóvá tette már az elmúlt években, hogy csak azért szavazzák meg ezt a jutalmat számára, mert a nehéz helyzetben lévő családok megsegítésére fordítja (elmondása szerint legalábbis) és nem a  “jó munkát” ismerik el vele. Érthetetlen tehát, hogy évek óta miért nem automatikusan egy elkülönített keretbe kerül ez az összeg, amelyet jótékony célokra fordít a város és miért kell minden évben eljátszani ugyanazt a cirkuszt a polgármester jutalmazásával.

Mi nem szeretnénk ítéletet mondani arról, hogy valóban a város lakóinak megelégedésére végezte idén is a munkáját a szentgotthárdi polgármester, inkább megkérdezzük erről az olvasóinkat:

Szalai Szabo
2018.10.29.
Top