Munkásszálló lesz az egykori határőr laktanyából több, mint 670 millió forintból

A szalagátvágásra még egy évet várni kell, de az már szinte biztos, hogy a következő 10 évben Szentgotthárd határában az évek óta üresen álló egykori határőr laktanya élettel lehet teli. 200 férőhelyes munkásszállót alakít ki a város.

A helyszínen tartott a hét elején, hétfőn erről sajtótájékoztatót V. Németh Zsolt államtitkár és Huszár Gábor polgármester.

Fotó: Gotthárd TV

Már február elején megírtuk, hogy a város képviselő-testülete határozott és jóváhagyta, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium központi munkaerőpiaci programja keretében nyújtott “Munkásszállások kialakítása” pályázatán Szentgotthárd is részt vegyen. Most kiderült, sikerrel. A több, mint 400 millió forint állami támogatás mellé a kiírásban szereplő minimum 40%-os önrésznek megfelelően a város 260 millió forintot biztosít.

Fotó: Gotthárd TV

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy kétfős “lakrészeket” alakítanak majd ki. A pályázat feltételei alapján az önkormányzat köt majd azokkal a munkaadókkal szerződést, akik vállalják, hogy mobilitási problémával érintett munkavállalóikat itt szállásolják el. Az önkormányzatnak a munkásszállás működtetésével kapcsolatosan legalább négy fő álláskeresőt is alkalmaznia kell.

Fotó: Gotthárd TV

A polgármester a tájékoztató alkalmával elmondta azt is, hogy már-már szállodai szolgáltatással felérő komplexumot terveznek portaszolgálattal, interneteléréssel, központi televíziós rendszerrel. Nem hallgatta el a város régóta megoldandó és vágyott elképzelését sem, hogy idővel akár fiatal házasok otthonának, illetve idős otthonnak is átalakíthatóvá tegyék az épületet. Erre a legalább 10 éves működtetési kötelezettség miatt azonban kevés esély lehet, mert nem rendeltetésszerű használat esetén a kormányhivatal a támogatást késedelmi pótlékkal növelten visszakövetelheti.

Ágoston Gá
2018.03.28.
Top