Miközben a város anyagi gondokkal küzd, addig több önkormányzati cég vezetőjének fizetését is jelentősen megemelték

Boldog karácsonyt!

Néhány hónapja még 30 ezer forintja sem volt a városnak gyerekek táboroztatására, most azonban több önkormányzati cég vezetőjének fizetését is jelentősen megemelték karácsony előtt – erről lapunk szerzett információt az önkormányzat működésére rálátó forrásunktól.

Huszár Gábor (Fidesz-KDNP) polgármester és Labritz Béla (Fidesz-KDNP) alpolgármester. Fotó: Bana Ferenc

December 12-én ugyanis zárt ülésen, a nyilvánosság kizárásával döntöttek arról a város vezetői, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő Gotthard Therm Kft. ügyvezető igazgatójának, Dr. Simon Margitnak, valamint a SZET Szentgotthárdi Eszközkezelő és Településfejlesztő Kft. ügyvezetőjének, Gál Józsefnek a fizetését is felemelik a költségvetés terhére. A szentgotthárdi fürdő igazgatójának bére bruttó 660 ezer forintról 720 ezerre emelkedett, míg az eszközkezelő cég vezetőjének fizetése 120 ezer forinttal, bruttó 600 ezerről szintén 720 ezerre nőtt.

9970
2018.12.20.
Top