Törvénnyel mentenének életet a szentgotthárdi fiatalok

A Pécsi Tudományegyetemen csapatot alakítottak, hogy hallgatótársaikkal összefogjanak a tüdőrák ellen.

A Mint a Parlament elnevezésű törvényalkotó versenyre nevezett idén is a Pécsi Tudományegyetem Ilyen Ez a Politika nevű csapata, amelyet szentgotthárdi fiatalok alakítottak (Talabér Ádám, Mesics Gábor és Szalai Szabolcs) néhány éve. A Pécsen tanuló egyetemistákból álló formáció tavaly már sikerre vitte törvényjavaslatát, akkor a fiatalokból álló parlament elfogadta a háziorvosi rendelők korszerűsítéséről szóló javaslatot. Idén is egészségügyi témával neveznek a versenyre, a megállíthatatlannak tünő vezető daganatos halálok, a tüdőrák korai kiszűrésére dolgoztak ki törvényjavaslatot.

Talabér Ádám, az Ilyen Ez a Politika frakcióvezetője. Fotó: 9970.hu

Talabér Ádám, a Fiatalok Szentgotthárdért Egyesület tagja, az Ilyen Ez a Politika frakcióvezetője lapunk kérdésére elmondta, nem állnak meg javaslatukkal a Mint a Parlamentnél, céljuk hogy a Magyar Országgyűlés elé kerüljön a téma. A törvényjavaslat kidolgozása során mellkassebészeket, radiológusokat, népegészségügyi szakembereket  is bevontak a munkába.

Kampányvideójukban elmondják: javaslatuk célja, hogy mesterséges intelligenciával, 12 másodperc alatt, 97%-os biztonsággal szűrjék ki a tüdőrákot és évente ezreket mentsenek meg ezzel. Európában ugyanis Magyarország az első a tüdőrákos halálozásban, évente 12 ezer új daganatos megbetegedést regisztrálnak hazánkban, ezek 80 százaléka azonban már nem műthető, mert későn fedezik fel. Szerintük, ha már a kontinensen idehaza a legnagyobb a probléma, akkor a megoldásnak is Magyarországról kell jönnie.

Az Ilyen Ez a Politika törvényjavaslata. Fotó: 9970.hu

A szentgotthárdi fiatalok törvényjavaslatát az alábbi linken lehet támogatni, az Ilyen Ez a Politika logójára kell zöld pipát nyomni, ha ön is azt szeretné, hogy az ő törvényjavaslatukat tárgyalja a fiatalokból álló parlament.

9970
2018.11.07.
Top