Szentgotthárdi fiatalok sikere a Parlamentben

Elfogadták a szentgotthárdi fiatalok egészségügyi törvényjavaslatát a Mint a Parlament demokráciajátékon. Videóinterjú.

A Mint a Parlament elnevezésű szimulációs játék az ország különböző egyetemeinek csapatai között zajlik, ahol a hallgatók kipróbálhatják magukat az országgyűlési képviselők szerepében és az elméleti tudásukat így a gyakorlatban is kamatoztathatják. Ebben a szimulációs játékban az a pályázó egyetem csapata alakíthatott kormányt és törvényjavaslata kerülhetett az Országgyűlés elé, amelyik a legtöbb támogatót tudta magáénak egy internetes szavazáson.

Az internetes szavazáson végül a Pécsi Tudományegyetem Ilyen Ez a Politika nevű csapata kapta a legtöbb szavazatot a háziorvosi rendelők felszereltségének és a háziorvosok szakmai felkészültségének javításáról című javaslatukkal, így a november 17-i ülésnapon ők alakíthattak kormányt. Az Ilyen Ez a Politika frakciójában négy szentgotthárdi fiatal is helyet foglalt, Mesics Gábor (nemzetközi tanulmányok), Talabér Ádám (politológia) és Szalai Szabolcs (szociológia), valamint Murányi Ferenc (közigazgatás-szervező) képviselték városunkat a demokráciajátékon.

Szentgotthárdi fiatalok az Országgyűlésben. Fotó: Facebook.com

A szimulációs játékban az Ilyen Ez a Politika (Pécsi Tudományegyetem) és a Fiatal Technokraták Pártja (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) koalícióra léptek, ugyanakkor még így is kisebbségben kormányoztak a négy másik, többségben lévő frakcióval szemben (minden frakcióban 20 képviselő ülhetett a szabályok szerint). Nehéz dolguk volt ezért a kormánypártiaknak, hiszen a többségben lévő ellenzék képviselőit, pártjait kellett meggyőzniük arról, hogy támogassák törvényjavaslatukat.

A Mint a Parlament rendezvényt Hende Csaba (Fidesz) Szombathely országgyűlési képviselője, korábbi honvédelmi miniszter nyitotta meg köszöntőjével. Ezután a napirendi pont előadójaként Talabér Ádám (IEP) szólalt fel az Országgyűlésben, aki ismertette a törvényjavaslat főbb pontjait. Talabér beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy ha azt szeretnénk, hogy az ország szegényebb településein lévő háziorvosi rendelőben is 21. századi színvonalú ellátáshoz lehessen hozzájutni, akkor az első körben a rendelők felszereltségén és a háziorvosok szakmai felkészültségén kell javítani.

Ezt követően vezérszónoki felszólalások következtek, először a kormánypártok részéről Szalai Szabolcs (IEP) kapott szót, aki felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy az egészségügy mindannyiunk ügye, a rosszul működő és alulfinanszírozott rendszer hatására pedig nem csak az egyén, de a társalom is súlyosan megbetegedhet, amely szövődmények sokaságát vonzhatja magával, ezért kérte a többi párt képviselőjét, hogy támogassák javaslatukat.

Az ellenzéki pártok vezérszónokai alapvetően egyetértettek a törvényjavaslattal, ugyanakkor számos ponton fogalmaztak meg kritikákat vele szemben. A túlzott központosítás és a háziorvosok sürgősségi betegellátásban vállalt szerepével sem értettek egyet. Az általános vita után bizottsági ülésekre került sor, ahol különböző módosító indítványokkal élhettek a képviselők. Ezekről a javaslatokról végül a törvényalkotási bizottság ülésén vitáztak, ahol a végleges törvényjavaslat szövegéről döntöttek a frakciók delegáltjai.

A zárószavazáson a törvényjavaslatot támogatók többségbe kerültek, miután több ellenzéki képviselőt is sikerült meggyőzni annak helyességéről, így a kormánypártok törvényjavaslatát elfogadta a Ház.

https://www.youtube.com/watch?v=Mxzutg82TAY

9970
2017.11.19.
Top