Továbbra is rossz a levegő minősége Szentgotthárdon, ezért szmogriadót rendelt el a város első embere.
Néhány helyen javult, de az ország nagy részén továbbra is veszélyes vagy egészségtelen a levegő a magas szálló por koncentráció miatt. Budapesten kedden is veszélyesnek minősítette a levegő minőségét az Országos Közegészségügyi Központ.
A Gotthárd TV szentgotthárdi fiatalokkal készítette el a János vitéz televíziós mesejáték változatát, amelyet a Csákányi László Filmszínházban mutatnak be először.
Jól szerepelt a szentgotthárdi Vörösmarty Mihály Gimnázium csapata a Feltárul az Értéktár! című megyeismereti verseny döntőjében.
A Csákányi László Filmszínházban január 19-én, Császár Kristóf gimnáziumi tanuló szavalatával kezdődött az az ünnepi műsor, melyen a résztvevők megemlékeztek a Magyar Kultúra Napjáról. Labritz Béla alpolgármester ünnepi beszédében megköszönte mindazok munkáját, akik áldozatos munkájukkal igényes, szórakoztató programokat szerveznek nemcsak a városban élőknek, hanem az idelátogató turisták számára is. Mint mondta: a hármashatár-városában mindenki…
Az Opel szentgotthárdi gyárában tavaly csaknem 630 ezer motort gyártottak, 23 százalékkal haladva meg az eddigi legnagyobb termelési volument – mondta el Grzegorz Buchal, az Opel Szentgotthárd igazgatója Budapesten újságíróknak, az előző évet értékelve.