Továbbiak a szerzőtől: 9970

Ünnepi megemlékezés a Magyar Kultúra Napján

A Csákányi László Filmszínházban január 19-én, Császár Kristóf gimnáziumi tanuló szavalatával kezdődött az az ünnepi műsor, melyen a résztvevők megemlékeztek a Magyar Kultúra Napjáról.   Labritz Béla alpolgármester ünnepi beszédében megköszönte mindazok munkáját, akik áldozatos munkájukkal igényes, szórakoztató programokat szerveznek nemcsak a városban élőknek, hanem az idelátogató turisták számára is. Mint mondta: a hármashatár-városában mindenki

Rekordévet zárt az Opel szentgotthárdi gyára

Az Opel szentgotthárdi gyárában tavaly csaknem 630 ezer motort gyártottak, 23 százalékkal haladva meg az eddigi legnagyobb termelési volument – mondta el Grzegorz Buchal, az Opel Szentgotthárd igazgatója Budapesten újságíróknak, az előző évet értékelve.

Órákig tartó várakozás után engedték be a menekülteket a magyar hatóságok a határon

Órákig tartó várakozás után vettek vissza több menekültet Ausztriából a magyar hatóságok vasárnap a rábafüzesi határátkelőnél. A Kronen Zeitung úgy tudja, az irakikból és szíriaiakból álló csoport hosszú időt töltött a senki földjén. A menekültek vasárnap reggel háromnegyed öt körül érkeztek a jennersdorfi vasútállomásra, innét a heiligenkreutzi-rábafüzesi határátkelőre szállították őket. A magyar hatóságok azonban megtagadták

Top