Történelmi napokat rendeznek a héten Szentgotthárdon

Az 1664. augusztus 1-én vívott győztes csatára emlékezik így a város.

Idén már 16. alkalommal rendezik meg a város hagyományőrző programját a Szentgotthárdi Történelmi Napokat. A programsorozat az 1664. augusztus 1-én zajlott szentgotthárdi csatának állít emléket, amikor is Raimondo Montecuccoli vezette európai keresztény csapatok fényes győzelmet arattak az Oszmán Birodalom hadserege felett.

Fotó: Bartha Irén

A rendezvény augusztus 1-én, szerdán 17 órától Jene Sándor fotóművész Harcok és arcok című kiállításával veszi kezdetét a szentgotthárdi színház aulájában. Augusztus 2-án, csütörtökön 17 órától “A szentgotthárdi kisipar és kiskereskedelem története” című kiállítás megnyitójára kerül sor az Önkormányzati Hivatal előterében.

Augusztus 3-án, pénteken délután az Őr-Nyék Hagyományőrző és Harcművészeti Alapítvány lovasíjász bemutatóját tekinthetik meg az érdeklődők, majd az ünnepélyes megnyitó és történelmi-jelmezes felvonulás után a Bagossy Brothers Company lép fel a Várkert szabadtéri színpadán. Az erdélyi magyar indie rock zenekar fellépése után a Vazul vére című rockoperát láthatja a közönség.

Augusztus 4-én, szombaton családi vetélkedőre, történelmi fegyver és ruházati bemutatóra is sor kerül. Délután 16 órától startol a Csatafutás, ahol több kategóriában is összemérhetik a tudásukat kicsik és nagyon, profi és amatőr sportolók is. Este 20 órától a Fiesta és Pintácsi Viki lép színpadra, majd a szentgotthárdi csata eseményeit idézik meg a hagyományőrzők történelmi játékukkal a Várkertben, utánuk Retro Disco zárja a napot.

Augusztus 5-én, vasárnap a népi kézműves játszóház és az íjászbemutatók mellett fúvószenekari találkozóra is sor kerül a városban, este 20 órától pedig Zoltán Erika jubileumi koncertjére várják az érdeklődőket a szervezők.

A részletesebb program itt érhető el.

Szalai Szabo
2018.07.31.
Top