Érdekel a média? Jelentkezz a Gotthárd TV gyakornoki programjára!

A városi televízió közösségi szolgálatnak is elfogadott gyakornoki hét keretében mutatja be az érdeklődő fiataloknak a média működését.

A Gotthárd TV Facebook-oldalán jelent meg egy bejegyzés arról, hogy gyakornoki programot indítanak a helyi televízió munkatársai, amire várják a média iránt érdeklődő fiatalokat. A kötelező közösségi szolgálatnak is elfogadott gyakornoki hét július elejétől indul 5-6 fős csoportokkal, amely szerdától szerdáig tart majd reggel 10 órától délután háromig.

Fotó: Bálint Péter, Gotthárd TV

A program során a résztvevőket végigvezetik a televíziós műsorgyártás lépésein: a szerkesztői munkától kezdve az operatőr, riporteri, bemondói, vágói feladatkörök mindegyikében kipróbálhatják magukat a jelentkezők az egy hét alatt. A cél az, hogy végül a résztvevő diákok maguk állítsanak össze egy saját gyártású, ténylegesen műsorba kerülő anyagot,  amelyet közel 8000 háztartásban láthatnak majd élőben, Szentgotthárdtól egészen Vasvárig.

A részletekért a Gotthárd TV ügyfélszolgálatán lehet érdeklődni, az 1251-es telefonszámon.

Szalai Szabo
2018.06.26.
Top