Indulhat a közbeszerzés az év legnagyobb városi kerékpárforgalmi fejlesztésénél

Csaknem 300 millió forintot nyert a város az úgynevezett Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból, mely főként Európai Uniós forrás. A cél: a városközpont és a keleti városrészek, távolabbi turisztikai célpontok “bekötése” a városi (európai) kerékpárút hálózatba.

Az engedélyeztetett terveket mutatták be március 19-én a szentgotthárdi polgármesteri hivatal refektóriumában lakossági fórum keretében. Itt hangzott el, hogy hamarosan indulhat a közbeszerzési eljárás és a kivitelező kiválasztása.

Fotó: Gotthárd TV

Huszár Gábor polgármester reményét fejezte ki, hogy az elnyert (299 millió forint) összegből a tényleges útfelújításra jutó közel 270 millió forintért találnak kivitelezőt, és optimális esetben már ez év végéig biztonságosan kerékpározható lesz a Kossuth Lajos utca, valamint a Kethelyi utca a Brenner térig.

Fotó: Gotthárd TV

A terveket készítő Pannonway Kft. munkatársai elmondták, hogy a pályázat részeként készült el a város teljes területére vonatkozó Kerékpárút-hálózat Fejlesztési Tanulmány, melyben prioritási sorrendet is felállítottak. Ebben a most érintett útszakasz az első helyen szerepelt.

Fotó: Gotthárd TV

Nézzük valójában mi is fog megvalósulni:

  • a jelenlegi 6 méter széles út 1-1 méterrel szélesedni fog
  • irányhelyes kerékpársávokat alakítanak ki az útburkolaton (felfestéssel)
  • a csapadékelvezetést a burkolat alatt, zárt rendszerben oldják meg
  • két gyalogátkelőt is kijelölnek
  • néhány parkolóállást is kialakítanak az út mentén
  • egységes, szintbe hozott autóbejárók csatlakoznak majd az útfelülethez az egyes ingatlanokról

Fotó: Gotthárd TV

A kivitelező közbeszerzésen történő kiválasztása után a beruházás megkezdése előtt ismét lakossági fórumra várják majd az érdeklődőket. Akkor már a pontos ütemezésről, az időszakos forgalmi rend változásokról, terelő utak kijelöléséről is szó lesz.

Fotó: Gotthárd TV

Ágoston Gá
2018.03.22.
Top