Több millió forint kár érhette a várost – vélik a szentgotthárdi jobbikos képviselők

Bana Tibor országgyűlési, és Lábodi Gábor önkormányzati képviselő rendkívüli tájékoztatót tartott a szentgotthárdi termálfürdő parkolójában, ahol beszámoltak a sajtó képviselőinek az elmúlt napokban napvilágot látott „termálfürdő-botrányról”.

Bana Tibor bevezetőjében úgy fogalmazott, hogy az elmúlt években a FIDESZ „tökélyre fejlesztette” a korrupció rendszerét. Mint mondta, Szentgotthárdon is egyre több „mutyigyanús-ügy” van. A politikus reményét fejezte ki, hogy Szalainé Kiss Edina és Lábodi Gábor önkormányzati képviselőkön kivül, mások is fontosnak fogják gondolni az igazság napvilágra kerülését.

DSC_3877

Fotó: Bana Ferenc

Lábodi Gábor önkormányzati képviselő elmondta, a fürdőben dolgozó egyik alkalmazott bátor kiállásának következtében derült fény arra a folytatólagosan elkövetett bűncselekmény-sorozatra, ami a gyanú szerint a fürdőben történt. Különböző módszerekkel károsították meg a gyanúsítottak a fürdőt, ezáltal Szentgotthárd városát. Az ügyben jelenleg folyik a nyomozás. Lábodi Gábor hangsúlyozta, hozzávetőlegesen egy éve tartanak a lopások, sikkasztások és egyéb bűncselekmények, akár több millió forint nagyságrendű is lehet az az összeg, amellyel megkárosították a fürdő és a város kasszáját. Elmondta, több kérdésre is várják az illetékesektől a választ.

DSC_3891

Fotó: Bana Ferenc

Többek közt arra, hogy a Gotthárd-Therm Kft. vezetőinek figyelmét többször felhívták, miszerint a kft működése nem mindenben felel meg a vonatkozó jogszabályoknak, mégsem tettek ez ellen semmit. Tudott-e a fürdő igazgatója bármilyen szabálytalanságról? Igaz-e az a hír, hogy az egyik vélhető elkövető nemrég jelentős fizetésemelést is kapott? A képviselő feltette a kérdést: a polgármester lánya az egyik közösségi oldalon, úszásoktatóként hirdeti magát – kérdés, hogy hol oktat? Elképzelhető-e, hogy szerződés, esetleg bárminemű díjfizetés nélkül végez ilyen tevékenységet egy önkormányzati cég által fenntartott létesítményben?

(Lábodi Gábor a hétfői nap folyamán /március 20-án/ iratbetekintést tartott a fürdőben, átnézve minden szerződést, amit a Gotthárd-Therm Kft. külsősökkel kötött. A négy darab, szó szerint precízen és pedánsan elrendezett mappa egyikében sem volt olyan szerződés, amit a fürdő a polgármester lányával kötött volna.)

Igazak-e azok az állítások, hogy ezzel összefüggésben az elmúlt vasárnap egy úszómester – elmondása szerint a fürdő igazgatójának utasítására – megpróbálta ennek a tevékenységnek a fizikai nyomait (különböző eszközöket) eltüntetni, de egy gyors leltár-, és ellenőrzés ezt meghiúsította?

DSC_3924

Fotó: Bana Ferenc

A politikusok szerint a munkáltatónak (a város vezetésének) a fürdő igazgatóját a vizsgálat és nyomozás befejezéséig fel kell menteni munkája alól; ugyancsak kezdeményezik a főkönyvelő és a műszaki igazgató állásából való felfüggesztést. Végül arra kérik a polgármestert, ha nem tud a felmerült kérdésekre választ adni, akkor „álljon fel székéből és távozzon Szentgotthárd közéletéből”.

9970
2017.03.24.
Top