A polgármester több milliós jutalmának margójára

Évek óta a szentgotthárdi képviselő-testület elé kerül év végén a polgármester jutalmáról szóló előterjesztés, amely parázs vitákat vált ki. Így történt ez a mai ülésen is. Újságírói vélemény következik.

Egy 2014-ben életbe lépett új szabályozás értelmében csökkent a polgármesterek jövedelme. A vonatkozó törvények értelmében nincs lehetőség az illetmény kiegészítésére, sem pótlék megállapítására. A képviselő-testület azonban megszavazhat jutalmat a munkája elismeréseképpen a polgármesternek, amely nem haladhatja meg a fizetésének hathavi összegét. A korábbi évekhez hasonlóan idén is vitát váltott ki ez az előterjesztés. Huszár Gábor polgármester elmondta, hogy idén is karitatív célokra ajánlja fel a jutalmát, amennyiben a képviselő-testület ezt megszavazza neki. Korábban már fel is ajánlott egy helyi segélyszervezet számára 500 ezer forintot belőle, bízva a testület pozitív elbírálásában.

Mi ezzel a probléma?

Minden évben kellemetlen helyzetbe hozza ezzel a képviselőket, hiszen senki nem tud jó szívvel nemet mondani erre, ha rászoruló családokhoz is kerül a pénzből. Huszár Gábor azonban évek óta olyan jutalomból jótékonykodik, amely egyébként nem járna meg számára. Amennyiben valóban a nehéz helyzetben levő családok vagy szervezetek megsegítéséről szólna kizárólag a dolog, úgy már az előterjesztésben is annak kellene szerepelnie, hogy ez egy karitatív célokra elkülönített keret a költségvetésben, melyet a képviselő-testület oszt szét az arra rászorulók között. Így azonban úgy tűnik, mintha Huszár Gábor az őt megillető jutalmát osztaná szét az ünnepek közeledtével.

Az ember adományozhat a fizetéséből is, csekkek kitöltésével támogathat alapítványokat, szervezeteket. Több képviselő is mondott már le a havi tiszteletdíjáról, többek között a szentgotthárdi mentőállomás javára. Pedig ők nem is nettó több százezer forintot keresnek. És jutalmat sem kapnak év végén a jó munkáért.

A 2.692.200 forintos egyszeri jutalmat támogató képviselők többek között azzal is érveltek, hogy a hasonló pozícióban dolgozó vezetők mennyivel többet keresnek a piaci szektorban. A polgármester azonban közszolga, akinek hivatástudatból, elkötelezettségből kell vállalnia a munkát, nem a milliós fizetés reményében. Ez az érvelés ott is sántít, hogy egy profitorientált multinacionális nagyvállalatnál is csak akkor adnak milliós fizetéseket a vezetőknek, ha a cég nyereséges. Ugyanez elmondható a városról?

Ha ez valóban jutalom, amely megjár a jó munkáért, akkor nem érdemelne pénzt a mentő is? Vagy a tanár? A minimálbérért dolgozó takarító? Ők nem kapnak. Talán majd ebből a jutalomból.

Szalai Szabolcs

Szalai Szabo
2016.11.30.
Top