Közel 300 millió forintból épül kerékpárút Szlovénia és Magyarország között

2019 márciusától tekerhetünk majd a Vas megyei Orfaluból a szlovéniai Büdfalvára.

Könnyebben átkelhetünk majd a határon jövő év márciusától, ugyanis egy új kerékpárút kapcsolja majd össze hazánkat Szlovéniával. A 285 millió forintból megvalósuló beruházást egy, a két országon átnyúló együttműködési programból, a Guide2Visit pályázatból finanszírozzák – adta hírül a magyarepitok.hu szakportál.

Fotó: Pixabay.com

Az 1,3 kilométer hosszú kerékpárút a Szentgotthárd közelében található Orfalu és a szlovéniai Büdfalva (Budinci) között épül meg. A munkálatokat még áprilisban kezdték meg és 2019 márciusára készülhet el az előzetes tervek alapján. Az első hat hónapban többek között földmunkákra, fakivágásokra és bozótirtásra, tereptárgyak bontására, védő- és javítóréteg építésére, valamint a víziközművek kiváltására és az átereszek áthelyezésére is sor került.

Az új úton külterületen 50 hm/h-s, a településen belül pedig 30 km/h-s sebességgel lehet majd gurulni.

9970
2018.12.28.
Top