A DK plakátjait is megrongálták, ők is a Fideszre gyanakodnak

A Jobbik választási plakátjai mellett már a Demokratikus Koalíció hirdetéseit is megrongálták.

A Demokratikus Koalíció helyi szervezete sajtóközleményt juttatott el lapunkhoz, amelyben arról írnak, hogy vasárnap a párt plakátjait a kihelyezésük után néhány órával már el is távolították ismeretlen személyek. Balogh Tibor, a DK országgyűlési képviselőjelöltje szerint nem életszerű, hogy a különböző településeken az emberek vasárnap délben a szabad véleménynyilvánítás jegyében azzal foglalkoznának, hogy a pártok plakátjait tépkednék.

Fotó: Pint Ferenc

Balogh szerint ez szervezett akció volt, amely mögött a Fideszt és V. Németh Zsoltot sejti. Arra kéri ezért a kormánypártok jelöltjét, hogy inkább azzal foglalkozzon, hogy az idei kampány korrekt, tisztességes legyen és a “fideszes pártkatonák” ne bojkottálják az ellenzék plakátolását.

Nem ez volt az eső eset

Arról már korábban írtunk, hogy a Jobbik óriásplakátjait is megrongálták, az ügyben Bana Tibor a párt országgyűlési képviselőjelöltje feljelentést is tett a rendőrségen. A politikus az ügyben tartott sajtótájékoztatóján szintén arra utalt, hogy V. Németh Zsolt “emberei” állhattak a rongálás mögött. Erre V. Németh is reagált, aki lapunknak azt nyilatkozta, hogy nincs tudomása róla, ki okozott kárt a Jobbik hirdetőfelületeiben, de azt tudja, hogy az ő irodáját jobbikos matricákkal ragasztották le.

Szalai Szabo
2018.03.12.
Top