Kérdésessé vált Bana Tibor indulása a választásokon?

Veszélyben lehet a Jobbik indulása a 2018-as választásokon, erről kérdeztük Bana Tibort.

A napokban futótűzként terjedt el az országos sajtóban az a hír, miszerint az Állami Szemvevőszék több száz milliós bírságot szabott ki a Jobbik Magyarországért Mozgalomra. Az ÁSZ azzal indokolja döntését, hogy a Jobbik 2017 első félévében 331 millió 660 ezer forint tiltott támogatást fogadott el azzal, hogy a párt a “piaci árnál olcsóbban” bérelt plakátokat Simicska Lajos cégeitől.

Az Állami Számvevőszék ezért az összeg dupláját, 660 millió forintot kíván behajtani a legnagyobb ellenzéki párton. A Jobbik vezetősége jelezte, a döntéssel nem értenek egyet, ugyanakkor fellebbezésre nincs lehetőségük, ennyi pénzzel azonban nem rendelkeznek, így kérdésessé vált a párt indulása a 2018-as országgyűlési választásokon.

A Jobbik végül azt a döntést hozta, hogy adományokat gyűjtenek, amely gyűjtést a párt Facebook-oldalán már meg is hirdettek:

Az ügyben megkerestük a Jobbikos Bana Tibor szentgotthárdi országgyűlési képviselőt is, kérdéseink arra irányultak, hogy mi az adománygyűjtési akció eddigi tapasztalata, hogyan hat ez ki az ő kampányára és üzen-e valamit kormánypárti ellenfelének.

https://www.youtube.com/watch?v=dcKJeQwOUXo&

Szalai Szabo
2017.12.08.
Top