Adventi gyertyagyújtás államtitkárokkal

535 millió forint támogatást nyújt a kormány az ország harmadik legnagyobb barokk templomának belső felújításához.

A kormány tavaszi döntését az egyházi év kezdetén, advent első vasárnapján maga Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár erősítette meg a helyszínen, a szentgotthárdi templomban tartott szentmisén.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkárán kívül az ünnepélyes alkalmon jelen volt a térség országgyűlési képviselője, a környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár, V. Németh Zsolt is.

A szentmise elején Rimfel Ferenc plébános megáldotta a templomban elhelyezett adventi koszorút, majd Soltész Miklós államtitkár annak első gyertyáját gyújtotta meg.

Fotó: dr. Sütő Ferenc (Facebook.com)

Soltész államtitkár látogatásának célja nem csak a több, mint fél milliárd forintos állami támogatás bejelentése volt. 2016-ban ugyanis a minisztérium nemzetiségi támogatási keretéből 50 millió forintot már biztosítottak ugyancsak a templom felújítási munkálataihoz. Ebből a forrásból újulhatott meg a templomkórus, a karzat, a stallum, az orgonaszekrény és az ezek fölött lévő freskók. Ennek befejezését szemrevételezni érkezett Szentgotthárdra.

Soltész Miklós, V.Németh Zsolt államtitkár, Huszár Gábor polgármester, Ropos Márton az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke, valamint Kissné Köles Erika szlovén szószóló a templom felújított kórusában – Fotó: dr. Sütő Ferenc (Facebook.com)

Az idei, pontosan 535.230.781.- forint támogatás információink szerint már a plébánia bankszámláján is megjelent. Így hamarosan elkezdődhet, vagyis inkább folytatódhat a restaurációs munka.

Egy ilyen alkalmon természetesen elhangzanak beszédek is. A templom ráadásul az istentiszteletek, áldozatbemutatások helye, az a hely, ahol Isten dicsőségét lehet hangoztatni.

Huszár Gábor polgármester beszédében a város, az idetelepített ciszter közösség, a templom történetét elevenítette fel. A városközpontban betöltött társadalmilag is fontos szerepét. A jövőről is beszélt: kreatív kolostor kialakításáról, ahol a turisták 500.- Ft-os belépőért cserébe nem csak a templom, de a hozzáépült kolostor rejtett építészeti szépségeit is látogathatják majd. És ehhez, nem kérne állami támogatást a város, mert önfenntartó lenne ez a turisztikai attrakció.

Soltész Miklós némileg ellentmondott a polgármesternek. Ő nem a kreatív kolostort támogatná, hanem az élő kolostort, ahol ciszter papok szolgálnának újra. Az aktuál politika sem maradhatott ki beszédjéből és egy keresztény összeesküvés elmélet segítségével a kereszténység megvédéséről beszélt, mint fontos feladat. Szerinte Szűz Mária koronájának 12 csillagát jelképezi az Európai Unió zászlaján lévő 12 csillag, melyet Nyugaton már talán inkább le is vennének. Ezt a kiürítést azonban nem hagyhatjuk, a keresztény Európa megőrzése feladatunk. (Az igazság a zászlós történettel viszont valójában inkább az, hogy a 12-es szám ősidők óta a tökéletesség, a teljesség és az egység jelképe. Ennek jegyében fogadták el 1955. december 8-án Európa zászlaját – szerk.)

V.Németh Zsolt arról beszélt, hogy a templomfelújítás mellé sokan sorakoztak, ezért is lehetett eredményt elérni. Személy szerint ő a továbbiakban is oda fog állni a szentgotthárdiak szekere mellé.

Balról jobbra: Huszár Gábor polgármester, Ropos Márton az Országos Szlovén Önkormányzat elnöke, V. Németh Zsolt államtitkár, ogy.képviselő, Soltész Miklós államtitkár, Kissné Köles Erika szlovén szószóló; mögötte: Dr. Orbán István járási hivatalvezető – Fotó: dr. Sütő Ferenc (Facebook.com)

Ágoston Gá
2017.12.03.
Top