Marasztalják az új gyermekorvost – megoldás születhet az ügyében

“Kifogástalan szakmai munkát végez és a betegei nagyon megszerették.”

Korábban írtunk róla, hogy a szeptemberben érkezett új gyermekorvos, Dr. Haj Muhammad Anwar másfél hónap után távozna Szentgotthárdról. Ennek az az oka, hogy az új gyermekorvosnak megígért ügyeletei óraszámot nem biztosította számára az orvosi ügyeletet végző cég. Erről Lábodi Gábor helyi önkormányzati képviselő számolt be Facebook-oldalán. A képviselő bejegyzése alá rengeteg hozzászólást érkezett, melyben a lakosok kiálltak az új orvos mellett és kérték, hogy maradjon a városban.

Dr. Haj Muhammad Anwar első munkanapján nyilatkozott a Gotthárd TV-nek. Fotó: Gotthárd TV

Lábodi Gábor ezért csütörtökön telefonon egyeztetett a Medical Morrow Zrt. vezérigazgatójával, hogy elmondása szerint megnyugtató megoldást találjanak az új gyermekorvos számára, az általa kért ügyeleteket illetően. Rédei József ígéretet tett arra, hogy mindent megpróbálnak megtenni annak érdekében, hogy az új gyermekorvos a városban maradjon, hiszen a visszajelzések alapján kifogástalan szakmai munkát végez és a betegei is nagyon megszerették. A cég vezérigazgatója az új gyermekorvostól türelmet kért, ugyanis az ügyeleti rendszer átszervezése nyilvánvalóan nem megy egyik napról a másikra, azonban jelezte, hogy teljesíteni fogják a doktor kérését.

Mi is csak bízni tudunk abban, hogy kompromisszumos megoldás születik az ügyben, ugyanis a szentgotthárdi 1-es számú gyermek háziorvosi körzet több mint három évig betöltetlen volt, hiába hirdette folyamatosan az önkormányzat, egyetlen orvos sem pályázott a praxisra.

Szalai Szabo
2017.10.20.
Top