Holnap veszi kezdetét a Kern-Koltai Napok Szentgotthárdon

Nem mindennapi élmények várják az érdeklődőket szeptember 28 és 30 között a Kern-Koltai Napokon.

A rendszerváltás óta bemutatott magyar filmek közül ma is kimagaslóan a Miniszter félrelép vezeti a nézettségi statisztikákat, a maga közel 700 ezer nézőjével. A főszereplő- és rendező páros, Kern András és Koltai Róbert kereken 20 éve mutatta be a vígjátékot, ebből az alkalomból a szentgotthárdi Csákányi László Filmszínházban ünnepelnek.

Az eseményhez a szervezők további izgalmas programokat is kapcsoltak, így jött létre a Kern-Koltai Napok, amely a filmvetítésen túl nem mindennapi színházi előadásokat is tartogat az érdeklődők számára.

Fotó: szentgotthard.hu

Csütörtökön 19.00 órától Koltai Róbert “Lerajzolom percek alatt” című önálló estjét láthatják a Színházban.

Pénteken 18.30 órakor a Csákányi László Filmszínházban A miniszter félrelép című vígjáték vetítését követően találkozhatnak a film két főszereplőjével, Kern Andrással és Koltai Róberttel.

Szombaton 19.00 órától pedig Kern András előadásában láthatják a Kellékes című darabot a Színházban.

9970
2017.09.27.
Top