Szentgotthárdon nem akcióztak a köztisztviselők

A szakszervezet másfél éve harcol a béremelésért, most újabb országos akcióval kívánják felhívni a figyelmet a problémára. Szentgotthárdon még nehezebb a helyzet.

„Rendet teszünk a munkahelyeken!” címmel hirdetett országos akciót Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) augusztus 21-én. Az akció a nyolcórás munkaidő betartásáért, a túlmunkák szabályszerű elrendeléséért, a családbarát munkahelyekért, valamint a magasabb bérekért zajlik.

Horváth Zoltán, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) konföderáció (amelyhez tartozik az MKKSZ is) Vas megyei koordinátora lapunknak elmondta, hogy az elsősorban hivatali dolgozókat tömörítő MKKSZ megyei kapcsolattartójánál előzetesen érdeklődött a várható részvételről, ám azt az információt kapta, hogy Vas megyében egyelőre nem vesznek részt az akcióban. Szentgotthárdon nehezíti a helyzetet az is, hogy – mint azt korábban már megírtuk– a hivatalban nem működik szakszervezeti alapszervezet, így az ottani dolgozók érdekérvényesítése is nehezebb.

Szalai Szabo
2017.08.23.
Top