Ilyen volt az idei Szentgotthárdi Történelmi Napok

Idén 15. alkalommal rendezték meg a város hagyományőrző programját a Szentgotthárdi Történelmi Napokat.

Szerdán, és csütörtökön is különleges kiállítások megnyitóinak lehettek tanúi az érdeklődők. A színház aulájában a magyarszombatfai fazekasság országosan elismert termékeit, a Polgármesteri Hivatal előterében pedig a ciszter szerzetesek szellemi örökségét lehetett megtekinteni.

Az igazi színes forgatag pénteken vette kezdetét. A Várkert hagyományőrző táborokkal, jurtával, sátrakkal és színes vásári forgataggal népesült be. A látogatók 3 napon keresztül bármikor bemehettek a seregekhez, kipróbálhatták a felszereléseket, megnézhették a táborokat, ruhákat, egyéb kiegészítőket.

Fotó: Bana Ferenc

A legjobban várt programok egyike a jelmezes felvonulás, amely idején most is megtelt a város főutcája. A díszes jelmezekben felvonuló csapatok és civilek mellett a Tabulatúra zenekar szórakoztatta a várakozókat. A gyulakeszi Gyulaffy László Hagyományőrző Bandérium fülsiketítő ágyúdörejjel és puskaszóval adta hírül, hogy itt bizony komoly ütközetre lehet számítani.

Fotó: Bana Ferenc

A Várkertbe visszaérkezőket a kaposvári Roxínház várta egy fergeteges rockopera és musical válogatással, majd a Jankai Béla által vezetett B52 zenekar játszott késő estig.

Fotó: Bana Ferenc

Szombaton két helyszínen zajlottak az események. A városban ismét megrendezésre került több kategóriában és távon a Csatafutás, melyen nagyon sokan vettek részt a hőség ellenére is.  

Fotó: Bana Ferenc

A Várkertben már a csatára való felkészülésé volt a nap. A hagyományőrző csapatok ( Hunyadi Mátyás Fekete Sereg, Gölbasi Vitézei, Gyulaffy László Bandérium, Őr-Nyék Hagyományőrző és Harcművészet Alapítvány) folyamatosan bemutatókat tartottak a fegyverzetről, haj- és ruhaviseletről. A Történelmi Napok csúcspontjára a szentgotthárdi csata megelevenítésére szombaton este került sor. A kisebb sérülésektől sem mentes csata idén is nagy sikert aratott, annak ellenére, hogy mint 1664 óta mindig, most is a keresztény seregek győzedelmeskedtek.

Fotó: Bana Ferenc

Az ünneplés tűzijátékkal zárult, de a mulatozásnak még ez sem vetett véget, ugyanis hajnalig szólt a retro disco a Várkertben.

Fotó: Bana Ferenc

Vasárnap íjászversennyel és fúvószenekari találkozóval folytatódott a program, s nem zárt be Gotthárd Barát- napok óta nyitva tartó- Vására sem.

Fotó: Bana Ferenc

A programokhoz kapcsolódóan, a gyerekekre is gondolva népi játszóház működött, lehetett korongozni, kosárban körhintázni, sőt még bábszínház is szórakoztatta a kicsiket.

Fotó: Bana Ferenc

Az idei Történelmi Napokat a Bikini zenekar koncertje zárta.

Fotó: Bana Ferenc

9970
2017.08.01.
Top