Két hét múlva startol a Szerelmesek Fesztiválja – kedvcsináló kisfilm is készült

Idén is nívós programokkal, neves művészekkel várja a város a fesztiváljára látogatókat.

Szentgotthárd 2015-ben hagyományteremtő szándékkal rendezte meg az első Szerelmesek Fesztiválja elnevezésű nagyszabású, országosan is kuriózumnak számító rendezvénysorozatot. A programok már az első évben is rendkívül sikeresnek bizonyultak, tavaly pedig a reméltnél is nagyobb közönséget vonzottak a különböző előadások, koncertek, kiállítások.

A programok nem csak szerelmeseknek szólnak, hanem mindazoknak, akik kíváncsiak arra, hogy a legősibb és legnépszerűbb múzsa, a SZERELEM hogyan jelenik meg zenében, színházban, versben, filmen, előadásban, humorban, beszélgetésben. A Fesztiválon kicsi és nagy, fiatal és fiatalos, szerelmes és nem szerelmes – mindenki megtalálja a maga szórakozását.

Programok:

Június 28-án, szerdán Woody Alen Café Society című filmjével indul a programsorozat, másnap pedig a Templomgalériában Szirtes János és Molnár Ágnes Éva kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők. A kiállítás-megnyitó után a Sanzon Elyséé alapozza meg a hangulatot, majd Gubás Gabi és az Éjszakai Nesz zenekar szórakoztatja a közönséget a Kolostorszínházban a Szabad-e a tested este? című produkcióval. A félédes mediterrán dallamok, fűszerezve a világirodalom legszebb verseivel, garantáltan pikánssá és fűtötté teszik ezt az estét.

Június 30-án, pénteken kora este a Színház aulájában József Attila szerelmi költészetéhez és halálának 80. évfordulójához kapcsolódik majd Dr. Fűzfa Balázs előadása és Varga Richárd zenés irodalmi estje. Aznap 20.30 órától a Kolostorszínházban Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter és Kálloy Molnár Péter kifejezetten csak erre az alkalomra szerkesztett szerelmes rögtönzéseit láthatják majd az érdeklődők, tele humorral, fordulatokkal és váratlan megoldásokkal. Az estét Szécsi Böbe és a Belau zenekar térzenéje zárja majd a főtéri szökőkút mellett.

Július 1-jén szombaton Dr. Hevesi Krisztina szexuálpszichológus izgalmasnak ígérkező, Cupido mikroszkópja c. előadását hallgathatják meg a Színház aulájába érkezők, ezt követően pedig a színházteremben az És Rómeó és Júlia című darabot tekinthetik meg az érdeklődők Rudolf Péter és Nagy-Kálozy Eszter előadásában. Este a várkerti szabadtéri színpadon Hevesi Tamás és zenekara, majd Odett koncertezik, végül az Ed Philips and the Memphis Patrol egy igazi rock&roll show-val zárja az éjszakát.

Július 2-án, vasárnap a gyerekek nagy örömére érkezik az Alma együttes, de folytatódik a nagy sikerű talk show is Jakupcsek Gabriellával – idén Rudolf Péterrel, Nagy-Kálozy Eszterrel, Hevesi Tamással és Dr. Hevesi Krisztinával. A Fesztivált idén a Magna Cum Laude nagykoncertje, majd látványos vízijáték és lángshow produkció zárja.

A rengeteg programot, zenés, színházi és egyéb társművészeti eseményt felvonultató rendezvényen a fő programelemeken túl – több helyszínen – vásár, filmfesztivál a Csákányi László Filmszínházban, szerelmes programok a St. Gotthard Spa & Wellness termálparkban, kézműves foglalkozások, játékok, ugrálóvár, fotózás illetve számos egyéb izgalmas kiegészítő program várja majd a látogatókat.

Az előadásokra és koncertekre a belépés ingyenes!

Szalai Szabo
2017.06.14.
Top