Jótékonysági koncertet szerveztek a lakástűz károsultjaiért a szentgotthárdi fiatalok

A Fiatalok Szentgotthárdért Összefogás címmel hirdetett jótékonysági koncertet tegnap estére a színház aulájába.

A rendezvényen megjelenteket Szalai Szabolcs köszöntötte, aki elmondta, hogy nagyon hálás mindenkinek, aki eljött. Külön megköszönte a zenekaroknak, hogy elsőre elvállalták a felkérést, valamint jó szórakozást kívánt a közönségnek.

Fotó: Bana Ferenc

Az első fellépő Varga Bence volt, a szentgotthárdi Zaporozsec zenekar frontembere, aki saját dalai mellett megzenésített verseket adott elő.

Fotó: Bana Ferenc

Utána a Tuzsu Junior Trio lépett színpadra, akik Guns N’ Roses és Bon Jovi dalokkal kápráztatták el a közönséget.

Fotó: Bana Ferenc

A családias rendezvény után még sokáig folytak a baráti hangulatú beszélgetések a színház előtt. A koncerten kihelyezett becsületkassza teljes bevételét a kiégett belvárosi lakásban elő család megsegítésére ajánlották fel, amelyet a mai napon át is adnak nekik a Fiatalok Szentgotthárdért képviselői.

Fotó: Bana Ferenc

9970
2017.06.28.
Top