MUSE győzelem idegenből – zsebben az alapszakasz elsőség

Fennállása alatt a Szentgotthárd-Máriaújfalui SE még nem tudott nyerni a Letenye vendégeként, azonban mind a szakmai stábnak, mind pedig a játékosoknak feltett szándéka volt ezen változtatni.

Viszonylag szűkös kerettel, 11 fővel tudták megtenni az utat úgy, hogy OSB játékosok is szerepeltették magukat szép számmal. A fejekben érezhetően már mocorgott, hogy biztosan a övék az alapszakasz első hely, így összességében senki nem számított egyszerű mérkőzésre. A félelmek beigazolódtak, a MUSE játékban árnyéka volt önmagának, ellenfelük rájuk tudta kényszeríteni lassú játékstílusát, védekezésben pedig fizikálisan próbálták felőrölni a létszámát tekintve szűkös belső hármasukat. A félidőben három gólos előnnyel vonulhatott pihenőre a Letenye gárdája.

A második játékrészben rendezték soraikat, sikerült életet lehelni a csapatba, Vadász Levente feltámadása a mérkőzésen pedig már sebességet is hozott a vasiak játékába. Szépen lassan felzárkóztak vendéglátójukhoz. Hatalmas szükség volt ekkor a Nagy F., Vadász M., Koszár hármas védő és Weidl Ákos támadómunkájára.

A végjátékba fej-fej mellett haladva vágtak bele a csapatok, azonban a végén a gotthárdiak koncentráltak jobban, Dancsecs nagyokat védett, Weidl pedig az utolsó 10 másodpercben eldöntötte a MUSE javára a találkozót.

9970
2017.05.21.
Top