Döntetlennel jött haza a MUSE Boglárról

Az elmúlt hétvégén a Szentgotthárd-Máriaújfalui SE csapata Balatonboglárra utazott, azzal a céllal, hogy biztosítsa előnyét a tabella elején. Sajnos munkahelyi és egyéb elfoglaltságok, illetve sérülések miatt szűkös kerettel vágtak neki a nehéznek ígérkező mérkőzésnek.

A mérkőzést jól kezdték, 11 percig érintetlen maradt a gotthárdi csapat hálója, támadásban pedig értékesítették a helyzeteiket. Itt a MUSE talán túlságosan is megnyugodott, a félidő közepére utolérte őket az ellenfelük, sőt volt, hogy a vezetést is átvette. A balatonboglári csapat kihasználta a hazai pálya nyújtotta előnyöket, a félidőben 11:11-es eredményt mutatott az eredményjelző.

A második félidőben nem hozták a tőlük megszokott nyugodt játékot, rengeteget hibáztak, ziccerek, hetesek tömkelegét lőtték bele a hazaiak jó formában védő kapusába. A gotthárdiak rendre emberhátrányban játszottak a mérkőzésnek ebben a periódusában, a hazaiakat ilyen szankciók teljesen egyértelmű esetekben sem sújtották, a végjátékba mégis előnnyel mehetett bele a MUSE.

A mérkőzés vége botrányba fulladt, köszönhetően a játékvezető ténykedésének és az ehhez asszisztáló személyeknek. Összességében nem játszott jól a Gotthárd, de ez a pontveszteség ezen a héten nem csak rajtuk múlott.

Végeredmény: 24:24

Most hétvégén hazai pályán fogadják a Kutasi NKC csapatát.

9970
2017.05.04.
Top