Bemutatták az Élmények (B)irodalmát

Élmények (B)irodalma címmel tartottak filmbemutatót az élményközpontú irodalomoktatásról a színház aulájában a Fiatalok Szentgotthárdért szervezésében.

Tegnap este mutatták be Boros Ferenc és Horváth Zoltán amatőr dokumentumfilmesek alkotását a szentgotthárdi színházban. A film Dr. Fűzfa Balázs irodalomtörténész, egyetemi docens oktatási módszertanáról szól, amelyben megszólalnak pályatársai, valamint egykori és jelenlegi hallgatói is, akikre mind nagy hatással volt a munkássága.

Fotó: closer.hu

A filmben a szentgotthárdi Zaporozsec zenekar frontembere, Varga Bence elmondja, hogy irodalmi értelemben egy apakép számára a tanár úr és hogy a tanításban szeretné azt továbbvinni, amit tőle tanult az egyetemen.

Fotó: closer.hu

A közönség élvezettel nézte végig a közel másfél órás filmet, majd a vetítés után egy jó hangulatú beszélgetésre is sor került az alkotókkal, amelyet Szalai Szabolcs moderált. Boros Ferenc elmondta, hogy a filmet egy tanítási év alatt vették fel és szinte mindenhova követték a tanár urat ez idő alatt. Így állt össze a 20-30 órás nyersanyag, amiből elkészült egy 82 és egy 50 perces verzió is, amelyeket különböző filmfesztiválokra is elküldenek majd.

Fotó: closer.hu

Fűzfa Balázst arról kérdezték, hogy áll jelenleg az irodalomoktatás helyzete: szerinte szakítani kell a régi hagyományokkal és több szabadságra van szüksége a tanároknak, hogy egy 21. századi fiatal számára is érdekessé és élményekkel telivé tudják varázsolni az órákat. A teremben ülő pedagógusok és diákok is egyetértettek az elhangzottakkal.

Fotó: closer.hu

9970
2017.05.11.
Top