66 módosító javaslatot nyújtott be Bana Tibor Vas megye fejlődéséért

Bana Tibor, a Jobbik helyi országgyűlési képviselője szerdán 66 darab módosító javaslatot nyújtott be a költségvetési törvényjavaslathoz, melyek Vas megye, azon belül is elsősorban a körmendi választókerület fejlődésének előmozdítását szolgálják a politikus szerint.

A vitában ma reggel 17 percben szóltam hozzá: a konkrét módosító indítványaim megemlítése mellett aláhúztam a kistelepülések megmaradásának fontosságát, valamint azt, hogy az egyes településeknek érdemeik szerint, nem pedig pártpolitikai alapon kellene részesülniük a forrásokból. Országgyűlési képviselőként már ellenzékben erre törekszem, 2018-tól pedig remélhetőleg – amennyiben a választókerületben élők bizalmat szavaznak nekem – egyéni képviselőként is így szolgálhatom a térség polgárait. Bízom benne, hogy néhány javaslatomat elfogadják, bár ez eddig mindössze egyszer, a szentgotthárdi barokk templom belső felújítása kapcsán fordult elő 2010-ben – mondta el lapunknak Bana Tibor.

9970
2017.05.19.
Top