20 év után elkészülhet a csatorna a máriaújfalui városrészen

Pénteken sajtótájékoztató keretében jelentették be a városházán, hogy több sikertelen pályázat után megépül a máriaújfalui városrészen a szennyvízhálózat. Bár lapunk nem kapott meghívást az eseményre, beszámolunk az ott elhangzottakról. 

20 év után végre megépülhet a szennyvízhálózat Máriaújfaluban, az ott élők ugyanis már 1997-ben befizették a bekötés költségeit. A pénteki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a város többször is nyújtott be pályázatot a beruházás megvalósításához, azonban 2008-ban, 2009-ben, 2010-ben és 2013-ban is elutasították azt. Így 2015-ben külső szakértő bevonásával adtak be pályázatot, amely pozitív elbírálásban részesült. A közbeszerzési pályáztatás után a kivitelező cég, a Colas Alterra Zrt. 2017 tavaszán láthat neki az építésnek.

Az önkormányzat a városrészen élők türelmét és megértését kéri, mivel a kivételezésre szánt 146 nap a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt meg is hosszabbodhat.

9970
2017.02.05.
Top