Másodszor rendeztek úszóversenyt a szentgotthárdi fürdőben

Második alkalommal rendezték meg a St. Gotthard Spa & Wellness uszodájában a helyi illetve a körmendi iskolásoknak kiírt úszóversenyt.

A verseny I-V. korcsoportos versenyzői 4 úszásnemben (mell-, hát-, gyors-, pillangóúszásban) és 18 versenyszámban küzdöttek meg egymással, valamint a versenyszámok végén különféle váltókban is megmérkőztek a diákok, így közel 80-an álltak rajtkőre az úszóversenyen. A szervezők célja az volt, hogy a gyerekek számára egy megfelelő felmérő legyen a januári Megyei Diákolimpia előtt, megismerkedjenek a versenykörülményekkel, a legkisebbek számára pedig egy pozitív élményszerzés legyen.

Fotó: Bana Ferenc

Fotó: Bana Ferenc

A gyerekek felkészítői: Huszár Vanda, Császár Bartakovics Csaba, és Molnár Csaba voltak. A verseny ismét jó hangulatban telt, nagy öröm volt látni, hogy a városi uszodát megöltötték a tehetséges versenyzők illetve szüleik. Emellett számos kiváló eredmény is született, aminek remélhetőleg a Diákolimpián meg is lesz a gyümölcse.

Fotó: Bana Ferenc

Fotó: Bana Ferenc

Versenyszámok győztesei: Kovács Hédi, Soós Nátán, Bödő Dominik, Viserálek Fanni, Frühwirth Barnabás, Varga Flóra, Molnár Levente, Viserálek Dorka, Páli Borka, Czibók Dániel, Puskás Máté, Kovács Virág, Lang Márk, Honfi Áron, Korán Jázmin, Kovács Eszter, Laczó Júlia, Páli Hunor.

9970
2016.12.07.
Top