Rengeteg energiánk van – interjú Mihály Klaudiával

Mihály Klaudiával, a Fiatalok Szentgotthárdért Egyesület alapítótagjával készítettünk interjút.15139462_678770525632487_1474234021_nFiatalok Szentgotthárdért néven alapítanak egyesületet helyi patrióták. Mik a szervezet célkitűzései?

Fontosnak tartjuk azt, hogy a szabadidő hasznos eltöltéséhez lehetőséget biztosítsunk és teremtsünk korosztályunknak és mindazoknak, akik ezt igénylik. Ennek tükrében ifjúsági, kulturális és sportrendezvények szervezése és lebonyolítása, illetve ezen események és tevékenységek feltételeinek biztosítása a fő cél. A városon és a kistérségen belül alapítótagjainknak sok más egyesülettel van jelenleg is szoros kapcsolata. Azt gondoljuk, hogy immáron civil szervezetként, ezek a kapcsolatok még gyümölcsözőbbek lehetnek. Bízunk benne, hogy a közeljövőben való együttműködésünk eredménye sok-sok közösen megrendezett kulturális és sportesemény, amely a helyi fiatalok igényeit elégíti ki. Szeretnénk találni egyesületünknek egy “bázist”, ahol egy ifjúsági közösségi teret tudunk kialakítani.

Természetesen mi is részt fogunk venni olyan rendezvényeken amelyek hozzátartoznak hagyományaink ápolásához, vagy városunk életéhez. Nemzeti ünnepeinken az egyesület nevében a vezetőség tagjai részt fognak venni a koszorúzási ünnepségeken, ahol elhelyezik majd a megemlékezés virágait az emlékműveknél. A nyári szünidőben is tartalmas programokat tervezünk, legyen szó akár túrákról, akár csak egy közösen eltöltött délutánról a Várkertben.

Korábban Őriszentpéteren már vállalt tisztséget hasonló ifjúsági egyesületben. Itt is vállalna pozíciót? Lehet már tudni valamit arról, hogy kik fogják vezetni az egyesületet? Kik az alapítók?

Igen, Őriszentpéteren az Ifjúsági Egyesület elnökeként tevékenykedtem 2010-től ezidáig. Azt gondolom, hogy ebben az szervezetben eljött annak az ideje, hogy átadjam a stafétabotot. A Fiatalok Szentgotthárdért Egyesületben is szívesen vállalok efféle pozíciót, amennyiben alapítótársaim megtisztelnek bizalmukkal. Az alapítótagok listáján olyan fiatalok szerepelnek, akik mind szívükön viselik Szentgotthárd és Szentgotthárd kultúrájának sorsát. Mindannyian szerves részei a város vérkeringésének. Szalai Szabolcs barátomat, egyesületünk egyik vezetőségi tagját idézném: “Az Egyesület munkájában sok különböző ember vesz részt – de közös bennünk, hogy szeretjük ezt a várost, és hajlandók is vagyunk tenni érte.Van közöttünk tanár és diák, mérnök és bölcsész, nyakkendős és farmeres, autós és biciklis, bagós és nemdohányzó. Kormányból kiábrándult. Ellenzékből kiábrándult. A kiábrándultságból kiábrándult. A politikát messzire elkerülő. Mi mind azon dolgozunk, hogy Szentgotthárd egy élhetőbb város lehessen. Mindenki számára!”

Milyen tevékenységet kívánnak folytatni a városban? Korábban már láthattuk a szervezetet egy főzőversenyen, ahol a legmagyarosabb étel különdíját is odaítélte önöknek a zsűri, és egy korábbi hagyományt, a szentgotthárdi irodalmi színpadot is felelevenítették. Mi jön most?

Karitatív tevékenységet is szeretnénk folytatni a város kulturális életének fiatalos lendülettel való megtöltése mellett, így többek közt jótékonysági teremlabdarúgó bajnokságot is szervezünk a szentgotthárdi mentőállomás megsegítésére. A május 1-én megrendezésre kerülő Civilek Napján Kóbor Zsóka, Horváth Bence, Szalai Szabolcs és jómagam képviseltük a Fiatalokat. Igazi kihívás volt főzni, hiszen mi fával tápláltuk a tüzünket a szakadó esőben. Sok-sok elismerést kaptunk más civil szervezetektől emiatt, valamint azért is, mert valóban nagyon finomat főztünk. Szabolccsal néhány évvel ezelőtt már beszélgettünk az irodalmi színpad újraélesztéséről, de akkor rajtunk kívül álló okok miatt ez meghiúsult. Most kellő támogatást és biztatást kaptunk, ahhoz, hogy megkezdhessük munkánkat. Így nemrégiben elkezdődött Székely Csaba Bányavirág című drámájának színpadra vitele, úgy tervezzük, hogy jövőre láthatja a nagyérdemű a darabot a Pannon Kapu Kulturális Egyesület és a mi, a Fiatalok Szentgotthárdért Egyesület együttműködésében. Hogy mi jön most? Sok-sok munka. Rengeteg energiánk van, itt az ideje, hogy ezt kamatoztassuk.

9970
2016.11.18.
Top