Augusztus 12-én, szerdán a Hold a Nap elé kerül, ezért a Nap egy része eltűnik a szemünk elől. Magyarországról részleges napfogyatkozást láthatunk, a nyugati országrészben pedig nagyobb lesz a takarás.
Szentgotthárdon várhatóan 19:24 körül kezdődik a fogyatkozás, a leglátványosabb szakasz pedig 20 óra körül, nagyjából 20:08-kor következik. A Nap ekkor már nagyon alacsonyan jár majd a nyugati–északnyugati égbolton, és röviddel később le is nyugszik.
Ez azt jelenti, hogy megfelelő időjárás esetén különleges látványban lehet részünk: a részben eltakaródott, sarló alakú Nap a horizont közelében nyugszik majd le. A nyugati országrészben a napkorong több mint háromnegyedét is eltakarhatja a Hold.
Aki szeretné látni, annak érdemes már 19:15–19:20 körül olyan helyet választania Szentgotthárdon vagy a környéken, ahonnan akadálytalan a kilátás nyugat–északnyugat felé. A dombok, fák és épületek könnyen eltakarhatják az alacsonyan járó Napot.
Fontos a szem védelme
A napfogyatkozást nem szabad szabad szemmel vagy hagyományos napszemüvegen keresztül nézni. Közvetlen megfigyeléshez kifejezetten napfogyatkozáshoz készült, megfelelő védőszemüveg vagy megfelelő napszűrő szükséges.
Ha az időjárás is kedvező lesz, szerda este Szentgotthárdról egy különleges naplementében gyönyörködhetünk: a lenyugvó Napot ugyanis a Hold is „megharapja” majd.